A női kézilabda NB II észak Nyugati csoportjában közvetlen riválisunkhoz látogatunk. Az ősszel sajnos hazai pályán kikaptunk a Győrtől, így a visszavágás reménye is fűtötte a lányokat. 

SZESE Győr - Egerszegi KK 18 -22 (10 - 9)
Győr, Egyetemi Csarnok, V: Gál, Ludvig

Egerszegi KK: Tállai (Mikolics) – Csata 5, Béres 2, Balogh 1, Bogár, Hári 2, Jáger 1, csere: Major 3, Gotthárd 5, Pem 3, Marton, Budavári, Marton, edző: Csatáné Balogh Beatrix

Reménykedtünk, hogy meglepetést tudunk okozni idegenben és ezért már a találkozó elején sokat tettek a lányok. Az első félidő hajrájáig irányítottuk a mérkőzést, de elég volt egy kis hullámvölgy a 23. perctől és a fordított a Győr és megnyerte a félidőt (10-9). 

A második félidőben is jól védekeztünk és jól kontrolláltuk a hazaiak gyors játékát. A játékrész elején hat perc alatt négyszer zörgettük meg ellenfelünk hálóját és 11-14-re elléptünk. A folytatásban taktikus játékkal sikerült mindig a házigazda előtt lennünk. A kapuban Tállai Emese remekül védett és ez mindig új lendületet adott a lányoknak. A hajrában még egy gólra feljött a Győr, de Csata és Pem góljaival újra elléptünk és innen már nem engedtük ki a győzelmet a kezükből.

Csatáné Balogh Beatrix:- Reménykedtem benne, hogy Győrben is nyerni tudunk, de ehhez bravúr kellett. Csapatként küzdöttünk és végig jó volt a védekezésünk. A sikerhez több jó egyéni teljesítmény is társult és ennek is köszönhető a győzelmünk. 

Szép volt lányok!

2019. április 10. EKK