A 13. fordulóban a dobós helyezésekért harcoló Sárvári Kinizsi csapatának a vendégei voltunk.

Sárvári Kinizsi SE- Egerszegi KK 31-19 (13-11)
Sárvár, NB II Észak –Nyugati csoport, Jv: Antal, Antalné

EKK: Tállai- Pem 2, Hári 6, Balogh V. 2, Borbély 3, Jáger 3, Szalai M. 1, csere: Becze, Marton, Gotthárd 2, Bogár, Blaskovics, edző: Csatáné Balogh Beatrix

Nagy reményekkel, de nem túl jó előjelekkel utazott el csapatunk a tavaszi második fordulóra. Többen betegség és egyéb okok miatt hiányoztak a keretből. 

A lányok az első félidőben jól tartották magukat, főleg védekezésben voltak összeszedettebbek. A játékrész hajrájában a pontosabban játszó vasiak kerültek minimális előnybe. A fordulás után a 10. percig még tartottuk a lépést a Sárvárral, de a folytatásban több lerohanásból és indításból is könnyű gólokat kaptunk és ez döntőnek bizonyult. 

Csatáné Balogh Beatrix: -Az első félidőben jól védekeztünk és viszonylag kevés gólt kaptunk. Sajnos a másodikban a támadójátékunk akadozott í és fejben is elfáradtunk, így vereség lett a vége.  Remélem a következő hazai fordulóra már teljes kerettel tudunk felállni, és itthon tudjuk tartani a két pontot. 

2020. február 18. EKK