Ifjúsági csapatunk, a felnőttekhez hasonlóan kettő meccsen van túl. Az első fordulóban a Siófok ellen játszottak a lányok. 

Egerszegi KK-Siófok 20-28 (10-14)
Zalaegerszeg, Női Ifj. III. o. F csoport, Jv: Gál, Ludvig

EKK: Domján- Hajba 1, Bogár, Bíró 2, Murányi, Pem 3, Marton M. 4, Farkas 2, Blaskovics 3, Marton L. 1, Major 3, Gecseg 1. Cseszkó. edző: Csatáné Balogh Beatrix

Szoros első félidőt játszott csapatunk a Balaton-parti együttessel. Sok volt a ponttalan dobás és védekezésben sem sikerült elég határozottnak lennünk. A Siófok a második játékrész közepén pontos játékkal szilárdította meg előnyét, ami a győzelmet is jelentette számukra. 

A második fordulóban a Tolna csapatával játszottunk. 

Tolna KC- Egerszegi KK 29-30 (16-18)
Tolna, Női Ifj. III. o. F csoport, Jv: Meilinger, Orbán 

EKK: Domján- Murányi 2, Pem 3, Bokor 2, Marton 10, Farkas 1, Blaskovics 7, Major 2, Gotthárd 2, Gecseg 1. edző: Piroska Tamás 

Az első félidőben hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést a lányok és sikerült előnyt kiharcolniuk. A fordulás után kiegyenlítődött a játék. A házigazda a 47. percben kiegyenlített és átvette a vezetést (24-23). A következő percek rólunk szóltak, hiszen sorozatban öt gólt szerezve elléptünk ellenfelünktől (24-28). Végül izgalmas végjátékban, ahol újra kiegyenlítettek a hazaiak, Marton Míra keze nem remegett meg és góljával megszereztük a győzelmet. 

2020. szeptember 25. EKK