Szeptember utolsó előtti hétvégéjén, pontosabban szombatján három utánpótlás csapatunk is pályára lépett hazai környezetben. 

Egerszegi KK - Ajka OSB leány 16-15 (8-9)
Jv: Góth Enikó, Erdélyi Adrienn
EKK: Domján – Murányi 3, Gotthár, Kovács 1, Pem, Bíró, Bogár. csere: Aszalos, Gecseg, Hajba 3, Jakabfi, Karácsony 2, Lakatos 1, Marton, Mónok, Parragi, Rózsa 3, Szakály 1, Tóth 2, Török. edző: Bíró József

A lányok nagy csatában győzték le ellenfelüket. Végig szoros, kiélezett mérkőzést játszottak a csapatok, végül az akarat és a küzdeni tudás meghozat a gyümölcsét. 

A lányok után a fiúk is parkettre léptek. Ellenfelünk sokkal rutinosabb, összeszokottabb volt nálunk és ez döntőnek bizonyult. Tamás Tamás együttese még csak most formálódik, de a találkozón láthattunk a fiúktól szép megoldásokat is. 

Egerszegi KK - Cunder TU Kézisuli 17-36 (10-20)
Jv: Góth Enikő, Erdélyi Adrienn 
EKK: Gáspár – Lakat 1, Gotthárd 6, Palatin 2, Koltai 2, Góth 3, Pingár. csere: Kondákor 2, Kraus, Zsoldos, Simon, Kováts 1, Léránt. edző: Tamás Tamás

A nap záró mérkőzését leány ifi csapatunk vívta. A keretből többen is a felnőtt meccsen is sok percet töltöttek a parketten és ez látszott a csapat játékán is. A találkozón fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a második játékrészben sikerült minimális előnyt kiharcolnunk, főleg indulásgólokból. Az előnyünk az utolsó percig kitartott, de ekkor ellenfelünknek sikerült egyenlíteni. Egy támadásra még volt időnk, de sajnos ezt nem tudtuk lövéssel befejezni, így maradta a döntetlen, de győzelmi esélyt szalasztottunk el. 

Egerszegi KK - Ajka Ifi Leány 24-24 (12-12)
Jv: Gaál László, Ludvig Benedek 
EKK: Cseszkó –Rózsa, Kovács, Tóth, Murány, Marton 2, Hajba. csere: Mátyás, Blaskovics 1, Bogár, Csata 8, Tállai, Gotthárd 8, Major 1, Pem 4, Bíró, Budavári, Domján, Farkas. Edző: Csatáné Balogh Beatrix

2018. október 4. EKK