Az elmúlt hétvégén rendezték városunkban az Országos Vadpörkölt- és Borfesztivál – Zalai Teríték elnevezésű programot. Ennek keretében, immár hagyományosan Jótékonysági vadfőzéssel próbálnak segíteni a városban működő egyesületek, civil szervezetek, intézmények, baráti társaságok. Az idén rekordszámú, 104 csapat készített különböző vadételt, a fesztiválra látogatók nagy örömére. 

 

Klubunk is nagy lendülettel és elszántsággal,- mint a pályán- vágott bele a főzésbe és el kell mondanunk, hogy nagyszerű pörköltet varázsoltak szakácsaink a bográcsba. Itt köszönjük meg minden segítőknek, aki hozzájárult bármilyen formában a fesztiválon való részvételünkhöz. 

Galéria a képre kattintva elérhető!

 

A rendezvény során az ebédjegyekből befolyt összeggel a Bogáncs Állatmenhely és a zalaegerszegi gyermekjátszóterek fejlesztését támogattuk. 

Egyesületünk kiemelten fontosnak tartja, hogy részt vegyen a város kutúráli sés kulináris életében erősítve társadalmi szerepvállalását. 

2018. szeptember 10. EKK