A héten elkezdte csapatunk a felkészülést a 2020/21-es NB II-es női kézilabda szezonra. Ősztől már a dél-nyugati csoportban – Nagykanizsa, Hévíz, Marcali társaságában- játszanak majd a lányok Csatáné Balogh Beatrix irányításával a felnőtt keret heti két alkalommal készül a szeptemberi közepén induló bajnokságra. 

- A közös edzéseket megelőzte egy kéthetes egyéni edzésprogram, mellyel úgymond ráhangolódottak a lányok az alapozásra- tájékoztatott vezetőedzőnk. Az elmúlt évekhez képest változtattunk a programon, hiszen eddig az erő-és állóképesség fejlesztéssel kezdtünk és csak azt követték fokozatosan a labdás edzések, de mivel a lányoknak a koronavírus- járvány miatt nagyon sok idő kimaradt, így hangsúlyosabbak már az elejétől is a labdás foglalkozások. Mindenkinek több idő kell, hogy a labdabiztonságot visszanyerje. 

A keretét sikerült egyben tartani a vezetőknek, ami az állandóságot jelenti számunkra. Érzékeny veszteség viszont a fiatal kapus Tállai Emese távozása. A tehetséges hálóőr befejezte középiskolai tanulmányait és sikeresen felvételizett Szombathelyre és így a kézilabdát is a vasi megyeszékhelyen folytatja majd tovább. A helyére Bödör Szilvia érkezik, aki a zalaegerszegieknek ismert lehet és Becze Tündével ketten fognak védeni. Hári Eszter anyai örömök elé néz, így egy ideig nem számíthatnak a játékára. Érkező oldalon Góth Enikőt említette Balogh Beatrix, aki Vasváron kézilabdázott eddig és sérülése után csatlakozik a csapathoz és szélső és irányító poszton lesz bevethető. 

A két PTE-s gyógytornászhallgatónk Leszkován Blanka és a Kovács Edina is marad nálunk és remélhetőleg több mérkőzésen is segítségére lehetnek csapatunknak. A fiatalokat már az elmúlt évben is próbáltuk beépíteni a felnőtt csapatba. Gotthárd Klaudia, Major Regina, Bogár Janka és Marton Míra is bontogatta szárnyait az NB II-ben.

Évek óta érlelődött a szövetségben, hogy az észak-nyugati csoportból a dél-nyugatiba teszi át együttesünket és ez az idén megvalósult.

-Évről –évre vártuk, hogy ez meg fog történni. Erősebb csoportnak tartják ezt és kicsit örülök is neki, hogy egy másik közegben is megmutathatjuk magunkat. Célunk a biztos NB II-es tagság megtartása és a fiataloknak a minél több játéklehetőség biztosítása- zárta a beszélgetésünket vezetőedzőnk. 

A lányok augusztus 12-én Marcaliban játszik felkészülési mérkőzést, majd augusztus 17-én Sárvárra utazik a csapat, ahol a serdülők és az ifik is játszanak a felnőttek mellett. A szezon szeptember 13-án kezdődik. 

2020. augusztus 8. EKK