Nagy reményekkel vártuk ezt a találkozót, de sajnos nem úgy alakult a mérkőzés, ahogy szerettük volna. Megint csak a támadásaink befejezésére voltak a problémáink.

Egerszegi KK- Tungsram SE Nagykanizsa 21-24 (8-14)
Hévíz, Városi Sportcsarnok, 20 néző, Jv: Papp, Uhrin

EKK: Becze - Jáger, Gotthárd, Csata 9, Borbély 5/2, Újhelyi 1, Pem 1, Csere: Domján, Góth, Balogh 2, Marton 3, Bíró. Edző: Csatáné Balogh Beatrix

Borbély Liligóljával kezdtünk, aztán gyorsan kaptunk egymás után négyet (1-4). Próbáltuk összekapni magunkat, de ez a 3-4 gólostávolság nem akart csökkenni. A félidőben hat góllal vezetett a Nagykanizsa (8-14). A második játékrész elején négy gólt szereztünk zsinórban, de sajnos megint jöttek a pontatlanságok és így tartani tudta előnyét a Kanizsa. Az 50. percben még két gólra visszajöttünk (19-21), de tovább zárkózni már nem tudtunk. 

Csatáné Balogh Beatrix: -Azt gondolom, hogy védekezésben viszonylag jól helyt tudtunk állni, támadásban voltak inkább gondjaink, ami igazából szinte ezt az egész tavaszt jellemezte. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy nagyon kevés lehetőségünk van együtt gyakorolni, ebből adódik ez a fajta probléma.

2021. május 17. EKK